Erasmus+ mobilitási projekt ( 2015-1-HU01-KA102-013453 )

 
A  Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola immár közel 20 éve vesz részt Comenius és Leonardo da Vinci mobilitási projektekben.
 
A jelenlegi pályázat célja, hogy diákjaink a már megszerzett ismereteiket a mindennapi életben, termelő üzemben megtanulják alkalmazni, új, korszerű ismeretekre tegyenek szert, bepillantást nyerjenek a fogadó országok kertészeti oktatásába, bővítsék nyelvtudásukat.
A parképítő és -fenntartó technikus és dísznövénykertész képzésben részt vevő tanulók a mindennapi szakmai gyakorlat során tanulmányozzák a fogadó országok parkjaiban kialakított kerti utak burkolatait, azok elrendezését, a virágágyak és a viziarchitektúrák kialakítását, az ezekhez kapcsolódó és ezekkel szorosan szín- és formavilágában összhangban lévő berendezési tárgyak és növények alkalmazását és felhasználási módját. A diákok a program során megismerik, hogy a park funkciója szempontjából hogyan alakítják ki a színek és formák összhangját, hogyan jelenik meg a kerti kompozíció egészében az arány, a lépték, a szimmetria. A parkok esztétikai tanulmányozása mellett a diákok megismerik a kiültetett növények előállításának módját, termesztőüzemekben, vagy tanüzemekben vesznek részt szakmai gyakorlaton, ahol megtanulják ezen növények nevelési, ápolási munkáit, bővítik növényismeretüket.
A program másik célja, hogy a virágkötészeti képzésben részt vevő tanulók megismerjék a virágüzleti szakmai gyakorlatok során a fogadó ország virágkötészeti sajátosságait, hagyományait különös tekintettel arra, hogyan jelenik meg a funkció és esztétika egysége a színekben, a színelosztásban. A mindennapi gyakorlatuk során megtanulnak idegen nyelven is kommunikálni a vásárlókkal, a helyi igényeknek megfelelő virágkötészeti készítményeket ( csokrokat, virágtálakat, összeültetéseket ) előállítani.
 
A résztvevők összlétszáma 53 fő, akik  a dísznövénykertész, virágkötő, parképítő képzésben vesznek részt. Életkor szerinti megoszlásuk: 16-22 év. Az 53 főből legalább 1*6 fő speciális nevelési igényű, hátrányos helyzetű, enyhe értelmi fogyatékos diák.
 
A tanulók a küldő intézményben a kiválasztást követően nyelvi, szakmai, lelki és kulturális felkészítésben vesznek részt. A felkészítés részeként  közreműködnek a fogadó intézmény diákjainak magyarországi programjainak szervezésében és lebonyolításában. Ily módon diákjaink már külföldi tartózkodásukat megelőzően is személyes kapcsolatokat alakíthatnak ki a fogadó intézmény diákjaival. 
A szakmai gyakorlat alatt  előre elkészített és egyeztetett munkaprogramokon vesznek részt a diákok, a kinti és a hazai koordinátor nyomon követésével. A megszerzett tapasztalatokból hazaérkezést követően képekkel kiegészített beszámolót készítenek és előadást tartanak diáktársaiknak és tanáraiknak.  A beszámolók felkerülnek az iskola, a Makeszisz (Magyar Kertészeti Szakképző Intézmények Szövetsége) és a Magyar Díszkertészek Szövetsége honlapjára is. 
 
Rövid távon a résztvevők a magyar oktatásban is jól tudják hasznosítani a külföldi tapasztalatokat, elméleti és gyakorlati tudásuk azonnali új ismeretekkel gyarapodik, a beszámoló elkészítése pedig mind szakmai, mind nyelvi és informatikai kompetenciájukat jelentős mértékben emeli. A nyelvtudás, valamint szakmai tapasztalataik bővülésének már a záróvizsgáikon is komoly hasznát veszik. 
 
Hosszú távon pedig a szakmai szocializáció egyik legfontosabb eleme, egy külföldön eltöltött több hetes gyakorlat, ahol megismerkedik a diák korszerű technikákkal, technológiákkal és növényszortimentekkel, munkamorállal és egy élő idegen nyelvvel. A nyugat-európai munkamorál megismerése kifejezetten hasznos, mind az egyénnek, mind a társadalomnak. Fontos hosszú távú hatás még, hogy  az Europass igazolvány segítségével könnyebb munkaerőpiaci elhelyezkedés, mind Magyarországon, vagy akár az Unióban is.
 

Beszámolók 

 

EAFA, Olaszország - 4 hetes szakmai gyakorlat 2015

  • Gregus Kitti-Széplaki Viktória
 
 
 

Die Garten Tulln, Ausztria - 3 hetes szakmai gyakorlat 2015

Csanálosiné Simon Eszter kísérőtanár

Soós Andrea

 
 
  • Nagy Dominika
  • Tóth Anna
 
  • Tóth Zoltán és Tóth Krisztián
 
  • Huszágh Barbara

 

  • Vig Nikolett
 
 
 
Die Garten Tulln, Ausztria - 3 hetes szakmai gyakorlat 2016
 
 
Csanálosiné Simon Eszter kísérőtanár:

 

  • Keresztesi Eszter

Tulln-i gyakorlat Keresztesi Eszter.ppsx (106651483)

  • Bodzás Éva

Tulln beszámoló Bodzás Éva.ppsx (13398334)

 

 

Svédországi szakmai gyakorlat, 2016 

Hasznosi Zsuzsanna, kísérőtanár

beszámoló Hasznosi Zsuzsanna.docx (2488642)

  • Bogár Tímea

Bogár Tímea 11.vk svédországi napló.pdf (3524279)

  • Gáspár Nóra

Svédország beszámoló Gáspár Nóra.pdf (1453985)

  • Légrádi Lilla Lea

Svédországi beszámoló Lilla.pdf (1416141)

  • Kármán Viktor

Kármán Viktor beszámoló.pdf (151743)

  • Csapucha János 

Beszámoló Csapucha János.pdf (81187)

  • Gazsi Zoltán

Gazsi Zoltán.pdf (103160)

 

Olaszországi szakmai gyakorlat, 2016

 

  • Józsa Noémi

2016-Olaszországi-napló Józsa Noémi.pdf (2138744)

  • Balogh Réka

Réka-olasz beszámoló.pdf (1601907)

 

Franciaországi szakmai gyakorlat, 2017

Kováts Levente

Franciaországi beszámoló Levi.pdf (223805)

Lázár Piroska

Franciaország gyakorlat beszámoló - Piroska jav.pdf (140134)

 

  • Mellár Dániel

Franciaországi szakmai gyakorlati napló Mellár Dániel.ppsx (62166372)

  • Kőrösi Zsolt
  • Perián Gergő
  • Óvári Norbert

párizs - Óvári javított.pdf (203060)

  • Berta Dániel

Francia napló - Bert Dániel.ppsx (15390969)

  • Győrfi Hajnalka
  • Szikszai Vivien
  • Hegedűs Balázs
  • Pusztai Szabolcs
  • Bánfi Ernő
  • Antal Benjamin
  • Biriszló Bálint


 

Finnországi szakmai gyakorlat, 2017

 

  • Erős Anita - kísérőtanár
  • Süveges Tibor

Finnországi beszámoló Süveges Tibor 2017 05.pdf (2454642)

 

 

Svédországi szakmai gyakorlat, 2016 

Mózes Bálint, kísérőtanár

Hvilan 217 Beszamolo.pdf (566790)

 

  • Dányi Viktória

Svédország Dányi Viktória javított.pdf (1064365)

  • Németh Gwendolin

Svédország Németh Gwendolin javított.pdf (9517143)

  • Schreiber Klára

Svédország Schreiber Klára javított.pdf (1733682)

 

 
 
 
 
Hajnal Sándor igazgató
 

Köszöntöm a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum Magyar Gyula Kertészeti Technikum és Szakképző Iskola honlapján!

Intézményünk több, mint 100 éves fennállása óta magas színvonalú oktatást biztosít kellemes környezetben, rendkívül széles képzési lehetőséggel, számos képzési formában valamint nemzetközileg elismert bizonyítványokkal. Odafigyelő hozzáállásunkkal és szakértelmünkkel igyekszünk mindig elérni tanulóink elégedettségét és mindig készséggel állunk régi tanulók, új érdeklődők rendelkezésére.

 

Elérhetőség

Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum Magyar Gyula Kertészeti Technikum és Szakképző Iskola OM 035269/010 Maglódi út 8.
Budapest
1106

(Bejárat az Olaj utca felől!)

Hétköznap 7:30 - 16:00
Telefon: 06 1 261 8695
06 1 261 8624
06 1 262 08 77
Fax: 06 1 261 8695 / 122
info@magyula.hu