Intézményünk az ország egyik legnagyobb középfokú kertészeti tanintézménye, dolgozóink létszáma 130 fő, tanulóink száma 520 fő. A 2008-ban felújított és kibővített, esztétikus környezetű iskolánkban, a  szakiskolában Dísznövénykertész, Virágkötő, -berendező és Parképítő és –fenntartó technikus képzés folyik. A tagozatok közötti átjárhatóság biztosított, így az egyes iskolatípusok közötti váltás évfolyamismétlés nélkül lehetséges. Az ökológiai szemlélet kialakítása és fenntartása iskolánkban mindig kiemelt fontosságú volt. A környezetvédelmi alapelvek a tanított kertészeti szakmák részeit képezik. A 3,5 hektárnyi területünk kertjei, növény bemutatói üde színfoltja a X. kerületnek. Az iskola oktató, – nevelő munkájában kiemelt szerepe van a környezettudatos nevelésnek. Környezetvédelemben tett eddigi munkánk összegzéseként, 2008-ban megpályáztuk és elnyertük Ökoiskola és 2009-ben a Madárbarát Iskola címet. A nevelőtestület és a vezetés munkáját a 14 szakmai munkaközösség segíti, melyek közül a szakmai munkaközösségeknek kiemelt szerepük van a fenntartható fejlődés témakörébe illeszkedő helyi megvalósításban. Az iskolában a környezetvédelem és a természetvédelem jeles napjai közül a Víz Világnapjáról, a Föld Napjáról, a Madarak és Fák Világnapjáról és a Környezetvédelmi Világnapról kiemelten emlékezünk meg. Ezeken a napokon minden órán valamilyen környezetvédelemmel, vagy természetvédelemmel kapcsolatos téma kerül megbeszélésre. A Föld napját az egész iskola projekt órákon ünnepli meg. A nagyobb programokat bemutató eredményeinket a környezetvédelmi vitrinben mutatjuk be. A napi híreket, információkat a környezetvédelmi hirdetőtáblán tesszük közzé. A figyelemfelkeltő plakátokat különböző osztályok diákjai helyi versenyen készítik az informatika órákon. A természetvédelmi és környezetvédelmi beszámolóink, az iskola újságban olvashatók. Iskolánkban a környezetvédelmet, mint tantárgyat is tanítjuk, valamint az érdeklődőknek külön már több éve Környezetvédelmi szakköri foglalkozásokat tartunk. A szakkörösök madármegfigyelést végeznek. 

Az iskola kiemelten kezeli a fenntarthatóság pedagógiáját, melynek főbb területei:

-  Madárbarát Iskola és a Bisel programok: A Madárbarát Iskola programban, a téli időszakban hetente egy-egy osztály önkéntesei napi gyakorisággal etetik, és itatják a madarakat.

- A környezetvédelmi szakkör tagjainak segítségével folyamatosan felújítjuk a meglévő etetőket és odúkat, valamint újakat készítünk és helyezünk ki a kertünkbe. Az iskola területén megfigyeljük és a Magyar Madártani Egyesületnek eljuttatjuk az intézmény területén előforduló és fészkelő madarak listáját. 

- 2004-től folyamatosan részt veszünk a Bisel programban. Évente kétszer, ősszel és tavasszal, diákok ellenőrzik az Rákos-patak vízminőségét. A mért eredményeket kiértékelve az országos hálózat honlápján (www.bisel.hu) ismertetjük. Idáig 100 diák kapcsolódott be ebbe a munkába és ismerte meg ezt a vízminősítő rendszert. 

- Hulladékgazdálkodással kapcsolatos programok: Az iskola alapításától kezdve gyűjtjük szerves hulladékokat és ezt komposztálva hasznosítjuk. A keletkezett terméket felhasználjuk a kertészeti termesztésnél. 

- Intézményünkben az esővizet csatornarendszeren keresztül összegyűjtjük egy fedett víztározóba. Onnan szivattyú segítségével öntözésre használjuk fel. 

- A 2007/2008-as tanévtől kezdve szelektíven gyűjtik a tanulók a műanyag flakonokat, papírt, valamint a veszélyes hulladéknak minősülő szárazelemeket. Akkumulátor és elemgyűjtő versenyt szervezünk az osztályoknak. A diákok rendszeresen végeznek nagytakarítást az iskola parkjában és a környező utcákon és a közeli Európa-parkban. 2008-tól kapcsolódtunk be a „Tiszta Kőbányáért” mozgalomba. Az évenként megrendezett, és az egész kerületet átfogó tisztasági akcióban a tanárok és diákok az iskolában, a környező utcákban, valamint az Európa parkban gyűjtik össze szelektíven a hulladékokat. 

 

Kapcsolataink: 

- Felvettük a kapcsolatot környezetvédelemmel kapcsolatban más szervezetekkel is, hogy segítsük egymás munkáját, ezen a területen. 2007-től két iskolával - a Pitagorasz Általános Iskolával és Harmat utcai Általános Iskolával - közösen szervezünk környezetvédelmi programokat. 

-  2008-ban két felsőfokú intézménnyel volt kapcsolatunk, a végzős diákoknak a környezetvédelmi egyetemi diplomadolgozat megírásához nyújtottunk segítséget. 

- A CIKK Egyesület, a Kőbányai Önkormányzat és a KőKert KFT. által szervezett „Tiszta Kőbányáért” akcióban 2008-tól veszünk részt. Évenként 4-6 tanár és 50-60 diák segít tisztábbá tenni környezetünket. Az itt összegyűjtött hulladékokat a szervezők szállítják el újrahasznosításra. Rendszeres részvevői vagyunk a Francia Intézet által szervezett természetvédelmi és környezetvédelmi napoknak.

 

Pályázatok: 

-2008-ban a környezetvédelem és a természetvédelem jeles napok megünneplésére nyert pályázati pénzt (566 000 Ft) a Föld világnapja megünneplésére használtuk fel. 

- 2009-ben a Kőbányai Önkormányzat DÖK programok támogatására kiírt pályázatát elnyerve október 22-én a környezetért legtöbbet tevő diákokkal a Hortobágyi Nemzeti Parkban a daruvonulást néztük meg. 

 

Versenyek:

- Az iskola keretén belül minden évben Környezetvédelmi és természetvédelmi fotóversenyt hirdetünk az iskolánkban járó tanulóinknak! 2009-ben elem és akkumulátorgyűjtő versenyt hirdettünk az osztályoknak.

- 2007-ben a Magyar Természetvédők Szövetsége által kiírt „Klímaőrjárat” pályázaton egy csapat adta be a pálya-munkáját. Munkájukat jutalomcsomaggal honorálták. 

-2008-tól folyamatosan több csapattal is indulunk a „Duna-box” környezetvédelmi versenyen, amit a Vízügyi és Környezetvédelmi Minisztérium ír ki. 

-A 2009-ben a Fővárosi Önkormányzat által megrendezett a Csapody Vera Természetvédelmi Tanulmányi Versenyen a mi 5 fős csapatunk is elindult.

- A Hortus Hungaricus kiállításon iskolánk kertépítő tanulóinak pályamunkája a „Madárbarát kert”. 

 

Az elmúlt három év legfontosabb eredményei az ökoiskolai munka terén: Iskolazöldítési programban – az iskola belső és külső területén, melynek kiemelt projektje Az utóbbi két évben több mint 2000 db növényt ültettünk el az iskolában és környékén és ezzel is hozzájárultunk környezetünk szebbé tételéhez. Évek óta folyamatosan biztosítjuk környezetünk tisztaságát, karbantartjuk és ápoljuk intézményünk és a közeli utcák és az Európa park növényeit. A vácrátóti arborétumban minden évben környezetvédelmi tábort szervezünk, ahol a park növényeinek fenntartását segítjük. Véradás minden évben kétszer van iskolánkban. Szelektív hulladékgyűjtés: PET-palack, papír, fémdoboz, fényforrásgyűjtő, szárazelem, sütőzsiradék. Komposztáló, madáretetők, kerékpártároló. Esővíz összegyűjtése és ennek öntözésre való felhasználása. Víztakarékos öblítő a mellékhelyiségekben. Energiatakarékos világítás. Szigetelés és termo-üvegek segítik a költség és energiatakarékosságot. Az utak sózása helyett mechanikusan illetve homok kiszórásával történik a járófelületek hó és jégmentesítése. Laczkovszki Csaba Környezetvédelmi munkacsoport-vezető

Elérhetőség

Magyar Gyula Kertészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola Maglódi út 8.
Budapest
1106

(Bejárat az Olaj utca felől!)

Hétköznap 7:30 - 16:00
Telefon: 06 1 261 8695
06 1 261 8624
06 1 262 08 77
Fax: 06 1 261 8695 / 122
info@magyula.hu